Játékosokat keres az SI az FM27 teszteléséhez
A Sports Interactive új szintre emeli a Football Manager közösségi tesztelését. Az FM27 fejlesztés alatt álló verzióit már a következő hetekben játékosok is kipróbálhatják, az SI pedig ezúttal jóval szélesebb körből vár tesztelőket. Az FM26 után ennek talán nagyobb jelentősége van, mint elsőre tűnik.
Nem a megjelenés előtt két héttel kérnek véleményt
Az SI augusztus 11-én jelentette be az FM27 kibővített playtesting programját, amelyet a FirstLook közreműködésével indítanak el.
A kiválasztott játékosok korai FM27 build-ekhez férhetnek hozzá, benne az aktuálisan készülő új funkciókkal és fejlesztésekkel.
A feladat nem túl bonyolult: játszani, hibákat keresni, kérdőíveket kitölteni és visszajelzést adni arról, mi működik – és mi nem.
A fontos rész inkább az időzítés. Az SI saját megfogalmazása szerint azt szeretnék, hogy a játékosok visszajelzései elég korán érkezzenek meg ahhoz, hogy a fejlesztőcsapat még ténylegesen reagálni tudjon rájuk. A szélesebb közösségi tesztelés már a következő hetekben elindul, és egészen a fejlesztés utolsó szakaszáig folytatódik. Ez azért egészen más, mint egy megjelenés előtti béta, amelynél a játék lényegi része már gyakorlatilag kész.
Az FM26 után erre szükség is van
Nehéz nem összekötni a döntést az FM26 tapasztalataival. Miles Jacobson májusban maga is elismerte, hogy a következő kiadásnál több korábbi visszajelzést szeretnének tényleges változtatásokká alakítani. Az FM27 egyik fő fókusza az immerzió lesz, külön kiemelve a játékvilágot, az UI-t és a navigációt.
Júliusban az SI ennél is egyértelműbben fogalmazott: bár az FM26-ot több mint 8 millióan játszották, a játék nem teljesítette azokat a célokat, amelyeket a stúdió az új Football Manager-korszak kezdetén kitűzött. Ebben a helyzetben különösen sokat érhet, ha nem csak belső tesztelők nézik hónapokon keresztül ugyanazokat a rendszereket.
Egy hardcore FM-játékos egészen másképp használja a keretképernyőt, a scoutingot vagy a taktikai felületet, mint valaki, aki hétvégente lejátszik néhány mérkőzést egy Premier League-klubbal. Az SI pedig kifejezetten különböző tapasztalatú játékosokat keres a programba. Ha ezt jól csinálják, éppen az olyan problémák bukhatnak ki korábban, amelyek az FM26-nál csak akkor váltak igazán látványossá, amikor több százezer játékos kezdte napi szinten használni az új rendszereket.
Nem csak online tesztelnek
A szélesebb playtesting program mellett az SI saját stúdiójában is futnak tesztek. Ide olyan közösségi tagokat hívnak meg, akik korábban rendszeresen adtak használható visszajelzéseket a Football Managerről – függetlenül attól, hogy azok pozitívak vagy negatívak voltak. Ez talán még érdekesebb jelzés.
Az FM26 után az SI többször beszélt arról, hogy szeretné visszaépíteni a közösség bizalmát. Az FM27-nél most először látunk egy olyan konkrét lépést, ahol a fejlesztési folyamatot is jobban megnyitják a játékosok előtt. Persze ettől még nem lesz automatikusan jó az FM27. A tesztelők jelezhetnek egy problémát, de végül továbbra is az SI dönt arról, min változtat, mire jut idő, és mi kerül bele a végleges játékba.
Az viszont mindenképpen jó irány, hogy ezeket a problémákat most nem novemberben akarják először meghallani.
Hogyan lehet jelentkezni?
A jelentkezés már elindult a FirstLook rendszerén keresztül.
- várólistára lehet feliratkozni;
- a jelentkezésnél az FM-es tapasztalatról is kérdeznek;
- kezdő és tapasztalt játékosokat egyaránt keresnek;
- a jelentkezés nem garantál bekerülést;
- a kiválasztott tesztelők külön SI fórumos és Discord-felületeket is kapnak;
- a szélesebb körű tesztelés a következő hetekben kezdődik.
Itt egy link ha szeretnél te is jelentkezni:
Az SI közleménye alapján tehát az FM27 már olyan fejlesztési szakaszban jár, ahol hamarosan külső játékosok is rendszeresen tesztelhetik.
Most már csak az a kérdés, mennyire hallgatnak majd rájuk.
Football Manager 27
A következő nagy karriered már csak egy kattintásra van.



