Az FM26-ban nem csak a nagy nevekkel lehet élvezetes mentést indítani. Néha a legjobb sztorik azoknál a kluboknál születnek, amelyek évtizedek vagy akár egy teljes klubtörténet után értek fel a csúcsra.
Ha unod a Real Madridot, a Manchester Cityt vagy a PSG-t, akkor itt van 6 különleges kihívás, ahol valódi futballtörténelmet írhatsz tovább, már ha sikerül megnyerni velük a bajnokságukat, ahogy ezek a klubok is tették a valóságban.
FC Thun – A mesebeli svájci bajnok
Kevés nagyobb meglepetés történt Európában, mint az FC Thun bajnoki címe. A klub 1898-as alapítása óta most először lett svájci bajnok, pedig a svájci futballban hosszú ideig inkább szimpatikus középcsapatként tekintettek rájuk.
A legtöbben a 2005-ös BL-szereplésükre emlékeznek, amikor a kiscsapat egészen a Bajnokok Ligája főtáblájáig jutott, megverve a Malmöt és a Dinamo Kijevet a selejtezőkben. Akkor a csatársorban játszott Mauro Lustrinelli, aki két évtizeddel később edzőként vezette történelmi sikerre az egyesületet.
FM26 kihívás
A svájci bajnoki cím megszerzése a könnyebb rész. A legnehezebb feladat azután következik: bebizonyítani, hogy nem egyszeri csoda volt a bajnoki cím. A valódi feladat az lesz, hogy a Young Boys, Basel és Servette mellett tartós elitklubot építs. Vajon a Thun lehet Svájc következő állandó BL-résztvevője?
Legjobb játékos az FM Info szerkesztősége szerint: Declan Frith
Sabah FK – Az azeri trónfosztó
Az elmúlt évtized a Qarabagé volt Azerbajdzsánban.
A klub rendszeresen szerepelt Európában, és szinte monopolhelyzetet alakított ki a hazai bajnokságban. Aztán megérkezett a Sabah.
A 2017-ben alapított klub gyakorlatilag egy futballstartup. Nincsenek évszázados hagyományai, legendás stadionjai vagy többgenerációs rivalizálásai. Viszont van pénze, ambíciója és egy olyan edzője, Valdas Dambrauskas személyében, aki már fél Kelet-Európát meghódította.*
*= Hogy Diósgyőrben miért nem adtak neki több időt ilyen pedigrével, mi sem értjük.
FM26 kihívás
Tudsz-e valódi futballidentitást adni egy olyan klubnak, amely gyakorlatilag még gyerekcipőben jár? Alig nyolcéves klubként Európa elitjébe vezetni a Sabahot és megnyerni majd megőrizni a bajnoki címet következő évben is egy igazi FM kihívás.
Legjobb játékos az FM Info szerkesztősége szerint: Joy-Lance Mickels
Kauno Žalgiris – A másik Žalgiris
Sokan automatikusan a vilniusi Žalgirisre gondolnak, pedig ez a klub teljesen más történet.
A Kauno Žalgiris a legendás kosárlabdaklub (Litvániában a kosár továbbra is messze a legnépszerűbb sport) futballszakosztályaként jött létre 2004-ben, és most először lett litván bajnok. A címeren ma is jól láthatóak a kosárlabdás gyökerek, miközben a név a litván történelem egyik legfontosabb eseményére, az 1410-es grünwaldi csatára utal.
Viszonylagos rövid történetükben most először sikerült megszerezniük a bajnoki címet.
FM26 kihívás
Árnyékból kilépni mindig nehéz. Tudsz-e nagyobb klubot építeni, mint az ország legismertebb futballcsapata és egy igazi országos riválist létrehozni?
Legjobb játékos az FM Info szerkesztősége szerint: Gratas Sirgėdas
Mjällby AIF – A halászfalu, amely meghódította Svédországot
A svéd futballban ritkán történnek mesék. A Mjällby története mégis pontosan az.
Az aligk kétezres Hällevik település csapata az elmúlt évtizedben Magnus Emeus irányításával a harmadosztályból jutott el egészen az Allsvenskan bajnoki címéig. Ez nagyjából olyan, mintha Tihany vagy Hollókő csapata egyszer csak megelőzné a Ferencvárost, az Újpestet és a Fehérvárt egyszerre.
FM26 kihívás
A klub infrastruktúrája továbbra sem elit. A kérdés egyszerű: hogyan lesz egy halászfalu csapatából európai tényező és stabil svéd éllovas?
Legjobb játékos az FM Info szerkesztősége szerint: Nicklas Røjkjær
LASK Linz – A Red Bull nélküli osztrák projekt
Ausztriában az elmúlt években szinte minden a Salzburgról szólt. A LASK azonban kitartóan építkezett, annak ellenére, hogy a sikerek nemigen akartak jönni, hisz tavaly pl. a felsőházi szereplés sem jött össze.
Oliver Glasner még a másodosztályból vezette fel a klubot az élmezőnybe, majd elkészült az új Raiffeisen Arena is. Most pedig 65 év után ismét bajnok lett Linz fekete-fehér büszkesége.
FM26 kihívás
Meg tudod-e dönteni végleg a Salzburg dominanciáját, és egy újabb stabil osztrák klubot felépíteni,amely rendszeresen szerepel az európai kupákban is?
Legjobb játékos az FM Info szerkesztősége szerint: Robert Žulj
AGF Aarhus – A vándorbajnok
Az AGF Dánia egyik tradicionális óriása. A probléma csak az volt, hogy 1986 óta nem viselkedett úgy.
A klub tíz éve még a másodosztályból kapaszkodott vissza, majd fokozatosan építkezett. Négy bronzérem után végül Jakob Poulsen vezetésével sikerült megszerezni a régóta várt bajnoki címet.
Mindezt úgy, hogy az egész idényt ideiglenes stadionban töltötték (nem, ők nem Mezőkövesden vagy Diósgyőrben játszottak).
FM26 kihívás
Az új stadion hamarosan elkészül. Most már nincs kifogás. El tudod-e vezetni az AGF-et a BL főtáblájára és ismét dominálni a hazai, dán bajnokságot?
Legjobb játékos az FM Info szerkesztősége szerint: Patrick Mortensen
| Klub | Ország | Miért különleges? | Bajnoki cím | FM26 kihívás | Nehézség |
|---|---|---|---|---|---|
| FC Thun | Svájc | 128 éves története első bajnoki címe, korábbi BL-főtáblás szereplő | Első | Tartós svájci élcsapattá válni és rendszeres BL-résztvevővé építeni a klubot | ⭐⭐⭐⭐ |
| Sabah FK | Azerbajdzsán | A mindössze 8 éves klub megtörte a Qarabag uralmát | Első | Európai szintű projektet építeni és megvédeni a bajnoki címet | ⭐⭐⭐⭐⭐ |
| Kauno Žalgiris | Litvánia | A legendás kosárlabdaklub futballszakosztálya először lett bajnok | Első | Kilépni a vilniusi Žalgiris árnyékából és új futballhatalmat építeni | ⭐⭐⭐⭐ |
| Mjällby AIF | Svédország | Egy 2000 fős halászfalu csapata lett svéd bajnok | Első | Európai tényezővé tenni a kis infrastruktúrájú klubot | ⭐⭐⭐⭐ |
| LASK Linz | Ausztria | 65 év után ismét osztrák bajnok | 1965 óta első | Tartós kihívóvá válni a Salzburg mellett és Európában is megkapaszkodni | ⭐⭐⭐ |
| AGF Aarhus | Dánia | Ideiglenes stadionban játszva lett bajnok | 40 év után első | BL-főtáblára jutni és újra dominálni a dán bajnokságot | ⭐⭐⭐ |



