Folytatjuk az előző cikkünket, amelyben potenciális mentésötleteket ajánlunk olyan csapatokkal amelyek először vagy hosszú idő után lettek bajnokok a saját bajnokságukban.
Universitatea Craiova – Az alvó óriás felébred
A román futball egyik legnagyobb neve tért vissza. Kevés olyan klub van Kelet-Európában, amelynek akkora történelmi súlya van, mint az Universitatea Craiovának.
A klub a román futball egyik tradicionális nagyhatalma, amely a kommunista érában országos szinten is meghatározó volt, és több legendás játékost adott a román futballnak. Az elmúlt évtizedekben azonban elvesztette azt a szerepet, amelyet korábban betöltött, miközben a Steaua/FCSB, CFR Cluj és más riválisok kerültek előtérbe.
35 év várakozás után a Craiova ismét bajnok lett. A klub a 2010-es évek elején még identitásválsággal és szervezeti káosszal küzdött, ma pedig ismét Románia tetején áll. A háttérben egy rendkívül modern projekt épült fel portugál szakmai irányítással.
FM26 kihívás
Románia UEFA-koefficiense nem túl erős. Megtudod-e nyerni a román bajnokságot, s a Kolozsvár után tudsz-e rendszeres BL-résztvevőt faragni egy újabb román csapatból?
Legjobb játékos az FM Info szerkesztősége szerint: Alexandru Mitriță
Viking Stavanger – Újabb aranykor egy klublegendának köszönhetően
34 év.
Ennyit kellett várnia Stavangernek az újabb bajnoki címre. A siker különlegessége, hogy a vezetőedző, Bjarte Lunde Aarsheim játékosként és edzőként is szinte egész életét a klubnál töltötte.
FM 26 kihívás
A Bodø/Glimt uralmát megtörni nehéz lesz. Tartósan megelőzni őket és egy új domináns norvég csapatot felépíteni még nehezebb lesz.
Legjobb játékos az FM Info szerkesztősége szerint: Zlatko Tripić
Levszki Szófia – Szófia visszavétele
Bulgáriában hosszú időn keresztül egyetlen név uralta a futballt: a Ludogorec.
A Levszki Szófia azonban a bolgár futball egyik legnagyobb történelmi klubja. A fővárosi egyesület hatalmas szurkolótáborral, komoly hagyományokkal és nagy elvárásokkal rendelkezik.
17 év után sikerült ismét bajnoki címet szerezniük, megtörve a Ludogorec 14 éves egyeduralmát.
FM 26 kihívás
A Levszkivel nem csak a Ludogorec-et kell letaszítani a trónról.
A feladat visszahozni a klubot oda, ahol a régi időkben volt: Bulgária vitathatatlan első számú csapata és rendszeres európai kupaszereplő.A nagy kérdés, hogy lehet-e a Levszki újra az a klub, amelytől egész Bulgária tart? Bónuszpont, ha egy európai kupaselejtezőben ismét a Lokival küzdesz meg!
Legjobb játékos az FM Info szerkesztősége szerint: Marin Petkov
Hapoel Be’er Sheva – A sivatag uralma
A Hapoel Be’er Sheva az egyik legérdekesebb modern sikertörténet Izraelben.
A klub hosszú időn keresztül nem tartozott az ország abszolút elitjéhez, majd Alona Barkat tulajdonos vezetésével teljes átalakuláson ment keresztül.
A másodosztályból induló projekt végül több bajnoki címet is hozott a 2010-es évek közepén, most pedig újabb aranyéremmel tértek vissza a csúcsra.
FM26 kihívás
Izraelben nem könnyű uralkodni: a Maccabi Tel-Aviv, Maccabi Haifa és más tradicionális klubok folyamatos kihívást jelentenek.
A cél az, hogy a sivatag csapata ne csak egy sikeres korszak legyen, hanem valódi dinasztiát építs, s olyan klubbot amely Izraelen kívül is versenyképes tud lenni.
Legjobb játékos az FM Info szerkesztősége szerint: Kings Kangwa
ML Vitebsk – A teljesen új projekt
Kevés klub kínál annyira „tiszta lapot”, mint az ML Vitebsk.
A fehérorosz futball szankciók hatásár jelentősen visszaesett, köztük a bajnokságot hagyományosan domináló BATE Borisov is. E csapatok gyengélkedése teret nyitott új erők felemelkedésére, és ezt használta ki a vitebszki projekt.
Első bajnoki címük nem csak egy trófea, hanem egy új korszak kezdete, nem csak a klubnak, de az egész belarusz focinak.
FM26 kihívás
Itt nincs több évtizedes európai múlt, nincs hatalmas infrastruktúra, amit folytatni kellene.
A te feladatod mindent felépíteni: identitást, utánpótlást, játékfilozófiát és nemzetközi hírnevet, akár az egész országnak.
Legjobb játékos az FM Info szerkesztősége szerint: Ruslan Lisakovich
Petrocub Hîncești – Az új Sheriff a városban
Moldovában a bajnoki arany sokáig egy csapatnak volt „lefoglalva”: a Sheriff Tiraspol-nak.
A szakadár területen fekvő, transznisztriai klub évekig uralta a bajnokságot, és még Európában is képes volt nagy meglepetésekre: ki ne emlékezne hősies győzelmükre a Real ellen Bernabeu-ban?
Idén a Petrocub azonban bebizonyította, hogy új korszak kezdődhet a moldáv foci történetében.
FM26 kihívás
A legnagyobb kérdés:
Meg tudod-e csinálni azt, amit a Sheriff korábban, sokkal korlátozotabb anyagi körülmények között?
Egy kis ország klubját rendszeresen bejuttatni Európába, és Moldovában olyan dominanciát kiépíteni, amely hosszú évekre meghatározza a futballt.
Legjobb játékos az FM Info szerkesztősége szerint: Ion Borș
| Klub | Ország | Miért különleges? | FM26 fő kihívás | Nehézség |
|---|---|---|---|---|
| Universitatea Craiova | Románia | 35 év után tért vissza a csúcsra, egy tradicionális román futballóriás ébredt fel | A román bajnoki cím után stabil BL-csapattá válni és felvenni a versenyt a CFR Clujhoz hasonló európai projektekkel | ⭐⭐⭐⭐ |
| Viking Stavanger | Norvégia | 34 év után lett újra bajnok, ráadásul egy klubikon vezetésével | Megtörni a Bodø/Glimt dominanciáját és új norvég futballhatalmat építeni | ⭐⭐⭐⭐ |
| Levszki Szófia | Bulgária | 17 év után nyert újra bajnokságot, megszakítva a Ludogorec 14 éves uralmát | Visszavenni Szófiát és újra Bulgária első számú klubjává válni Európában is | ⭐⭐⭐ |
| Hapoel Be’er Sheva | Izrael | Egy hosszú távú tulajdonosi projekt újabb sikerét hozta, visszatért a csúcsra | A Maccabi klubok mellett tartós izraeli dominanciát építeni és nemzetközileg is versenyképessé válni | ⭐⭐⭐⭐ |
| ML Vitebsk | Fehéroroszország | Első bajnoki cím, egy új projekt emelkedése a hagyományos klubok visszaesése után | Egy teljes klubot és akár egy ország futballjának új korszakát felépíteni szinte nulláról | ⭐⭐⭐⭐⭐ |
| Petrocub Hîncești | Moldova | Megtörte a Sheriff hosszú uralmát és új korszakot indított a moldáv fociban | Kis költségvetéssel megismételni a Sheriff európai sikereit és rendszeres nemzetközi szereplővé válni | ⭐⭐⭐⭐⭐ |



