Közösség

FM 26 kihívások: Új királyok Európában – A trónfosztó kihívás II.

Football Manager – FM Info

Folytatjuk az előző cikkünket, amelyben potenciális mentésötleteket ajánlunk olyan csapatokkal amelyek először vagy hosszú idő után lettek bajnokok a saját bajnokságukban.

Universitatea Craiova – Az alvó óriás felébred

A román futball egyik legnagyobb neve tért vissza. Kevés olyan klub van Kelet-Európában, amelynek akkora történelmi súlya van, mint az Universitatea Craiovának.

A klub a román futball egyik tradicionális nagyhatalma, amely a kommunista érában országos szinten is meghatározó volt, és több legendás játékost adott a román futballnak. Az elmúlt évtizedekben azonban elvesztette azt a szerepet, amelyet korábban betöltött, miközben a Steaua/FCSB, CFR Cluj és más riválisok kerültek előtérbe.

35 év várakozás után a Craiova ismét bajnok lett. A klub a 2010-es évek elején még identitásválsággal és szervezeti káosszal küzdött, ma pedig ismét Románia tetején áll. A háttérben egy rendkívül modern projekt épült fel portugál szakmai irányítással.

FM26 kihívás

Románia UEFA-koefficiense nem túl erős. Megtudod-e nyerni a román bajnokságot, s a Kolozsvár után tudsz-e rendszeres BL-résztvevőt faragni egy újabb román csapatból?

Legjobb játékos az FM Info szerkesztősége szerint: Alexandru Mitriță

Viking Stavanger – Újabb aranykor egy klublegendának köszönhetően

34 év.

Ennyit kellett várnia Stavangernek az újabb bajnoki címre. A siker különlegessége, hogy a vezetőedző, Bjarte Lunde Aarsheim játékosként és edzőként is szinte egész életét a klubnál töltötte.

FM 26 kihívás

A Bodø/Glimt uralmát megtörni nehéz lesz. Tartósan megelőzni őket és egy új domináns norvég csapatot felépíteni még nehezebb lesz.

Legjobb játékos az FM Info szerkesztősége szerint: Zlatko Tripić

Levszki Szófia – Szófia visszavétele

Bulgáriában hosszú időn keresztül egyetlen név uralta a futballt: a Ludogorec.

A Levszki Szófia azonban a bolgár futball egyik legnagyobb történelmi klubja. A fővárosi egyesület hatalmas szurkolótáborral, komoly hagyományokkal és nagy elvárásokkal rendelkezik.

17 év után sikerült ismét bajnoki címet szerezniük, megtörve a Ludogorec 14 éves egyeduralmát.

FM 26 kihívás

A Levszkivel nem csak a Ludogorec-et kell letaszítani a trónról.

A feladat visszahozni a klubot oda, ahol a régi időkben volt: Bulgária vitathatatlan első számú csapata és rendszeres európai kupaszereplő.A nagy kérdés, hogy lehet-e a Levszki újra az a klub, amelytől egész Bulgária tart? Bónuszpont, ha egy európai kupaselejtezőben ismét a Lokival küzdesz meg!

Legjobb játékos az FM Info szerkesztősége szerint: Marin Petkov

Hapoel Be’er Sheva – A sivatag uralma

A Hapoel Be’er Sheva az egyik legérdekesebb modern sikertörténet Izraelben.

A klub hosszú időn keresztül nem tartozott az ország abszolút elitjéhez, majd Alona Barkat tulajdonos vezetésével teljes átalakuláson ment keresztül.

A másodosztályból induló projekt végül több bajnoki címet is hozott a 2010-es évek közepén, most pedig újabb aranyéremmel tértek vissza a csúcsra.

FM26 kihívás

Izraelben nem könnyű uralkodni: a Maccabi Tel-Aviv, Maccabi Haifa és más tradicionális klubok folyamatos kihívást jelentenek.

A cél az, hogy a sivatag csapata ne csak egy sikeres korszak legyen, hanem valódi dinasztiát építs, s olyan klubbot amely Izraelen kívül is versenyképes tud lenni.

Legjobb játékos az FM Info szerkesztősége szerint: Kings Kangwa

ML Vitebsk – A teljesen új projekt

Kevés klub kínál annyira „tiszta lapot”, mint az ML Vitebsk.

A fehérorosz futball szankciók hatásár jelentősen visszaesett, köztük a bajnokságot hagyományosan domináló BATE Borisov is. E csapatok gyengélkedése teret nyitott új erők felemelkedésére, és ezt használta ki a vitebszki projekt.

Első bajnoki címük nem csak egy trófea, hanem egy új korszak kezdete, nem csak a klubnak, de az egész belarusz focinak.

FM26 kihívás

Itt nincs több évtizedes európai múlt, nincs hatalmas infrastruktúra, amit folytatni kellene.

A te feladatod mindent felépíteni: identitást, utánpótlást, játékfilozófiát és nemzetközi hírnevet, akár az egész országnak.

Legjobb játékos az FM Info szerkesztősége szerint: Ruslan Lisakovich

Petrocub Hîncești – Az új Sheriff a városban

Moldovában a bajnoki arany sokáig egy csapatnak volt „lefoglalva”: a Sheriff Tiraspol-nak.

A szakadár területen fekvő, transznisztriai klub évekig uralta a bajnokságot, és még Európában is képes volt nagy meglepetésekre: ki ne emlékezne hősies győzelmükre a Real ellen Bernabeu-ban?

Idén a Petrocub azonban bebizonyította, hogy új korszak kezdődhet a moldáv foci történetében.

FM26 kihívás

A legnagyobb kérdés:

Meg tudod-e csinálni azt, amit a Sheriff korábban, sokkal korlátozotabb anyagi körülmények között?

Egy kis ország klubját rendszeresen bejuttatni Európába, és Moldovában olyan dominanciát kiépíteni, amely hosszú évekre meghatározza a futballt.

Legjobb játékos az FM Info szerkesztősége szerint: Ion Borș


KlubOrszágMiért különleges?FM26 fő kihívásNehézség
Universitatea CraiovaRománia35 év után tért vissza a csúcsra, egy tradicionális román futballóriás ébredt felA román bajnoki cím után stabil BL-csapattá válni és felvenni a versenyt a CFR Clujhoz hasonló európai projektekkel⭐⭐⭐⭐
Viking StavangerNorvégia34 év után lett újra bajnok, ráadásul egy klubikon vezetésévelMegtörni a Bodø/Glimt dominanciáját és új norvég futballhatalmat építeni⭐⭐⭐⭐
Levszki Szófia Bulgária17 év után nyert újra bajnokságot, megszakítva a Ludogorec 14 éves uralmátVisszavenni Szófiát és újra Bulgária első számú klubjává válni Európában is⭐⭐⭐
Hapoel Be’er ShevaIzraelEgy hosszú távú tulajdonosi projekt újabb sikerét hozta, visszatért a csúcsraA Maccabi klubok mellett tartós izraeli dominanciát építeni és nemzetközileg is versenyképessé válni⭐⭐⭐⭐
ML VitebskFehéroroszországElső bajnoki cím, egy új projekt emelkedése a hagyományos klubok visszaesése utánEgy teljes klubot és akár egy ország futballjának új korszakát felépíteni szinte nulláról⭐⭐⭐⭐⭐
Petrocub HînceștiMoldovaMegtörte a Sheriff hosszú uralmát és új korszakot indított a moldáv focibanKis költségvetéssel megismételni a Sheriff európai sikereit és rendszeres nemzetközi szereplővé válni⭐⭐⭐⭐⭐